Tócsa gyereknyaraltatás. Vagyis tábor. Tehát közművelődési korrobori. Na jó, nyári szesszion.

Nem találtunk megfelelő nevet neki. Tócsa. A HEKK égisze alatt szervezett 9-12 napos, vidéki, ottalvós közös együttlét átlagosan 20-30 14 év alatti gyermekkel (Kislábúak) és 10 félig-meddig felnőttel (Nagylábúak), akik javarészt a Soharóza kórus tagjai. A Tócsát 2010-ben indította Halas Dóri (dox) és Cserne Klári (kléri), akik korábban mindketten részt vettek Leveleki Eszter bánki nyaraltatásának valamelyik leszármazó ágában, ám néhány fontos alapelvet leszámítva a Tócsa már valami egészen más. Egy olyan tábor, ami nem tábor a hagyományos értelemben: közös programok, nyári időtöltés, de mindez nagyon nem iskolaszerűen - hanem inkább nagycsaládosan, összecsiszolódva. Sok zenélés, színházkodás, játszás, de nem oktatói jelleggel - hanem inkább közösségi érési folyamatként. Kirándulás, rengeteg tennivaló a természetben, de nem csupán egészégügyi okból - hanem mert a természet és a vidéki lét jó.

Minden évben egy-egy új helyszínt lakunk be: volt már lovastanya régi parasztházzal, barokk major magtárban alvással, idén pedig bakonyi tornácos vidéki tájház várható matracszállással a pajtában, négy csacsi istállója mellett. Van persze országunk (Tócsisz Polisz), vezetőnk (jelenleg kettő is: együttes nevükön A Csapatpolgár), alkotmányunk, melyet a gyerekek hosszas megbeszélések során nyesegetnek, formálnak újjá időről időre, illetve folyamatosan alakuló önálló hagyományaink, rengeteg énekünk, koreográfiánk, költött verseink, kiáltásaink (Ollé, ollé, ollé, ollé, hohó! Egy, két, relaxáció!), és burjánzó történelmünk számháborús harcokkal, világmegváltó varázslással, politikai kampányokkal és választásokkal, esküvővel, piaccal, felfedező utakkal, nyomozással, színházi műsorral, budapesti koncertturnéval a Kultúrfürdő sorozatban és egy flashmobon a MÜPÁ-ban...

Idén először két turnust tervezünk: egy 9 és egy 12 naposat, melyekbe szeretettel várunk új Kislábúakat. További részletek itt a Tócsa blogon, illetve állandó hírek a Facebook oldalunkon. Kérjük, adjátok tovább az infót olyan ismerős családoknak, ahol vannak 6-12 év közötti gyermekek.

Köszönjük! / A Nagylábúak